Februárban újra nyit az állattartó telepek fejlesztési pályázata

Az Agrárminisztérium bejelentése szerint februárban újranyílik az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felhívás.

Az újranyitást a 2020 őszén megjelent kiírás óriási sikere indokolja. Akkor, a 360 milliárd Ft keretösszegű felhívás kapcsán közel 473 milliárd Ft összegre nyújtottak be támogatási igényt a kérelmezők.

A közlemény szerint a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett lesz továbbra is elérhető, azaz:

  • a támogatási intenzitás főszabályként 50%-os,
  • az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió Ft között változik,
  • maximum 2 milliárd Ft lehet.

Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára nyílik ismét lehetőség támogatott módon új állattartó telepek létrehozására, meglévőek korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére.

A közleményben arra is felhívják a figyelmet, hogy azon támogatást igénylők is pályázhatnak, akik a jelen felhívás keretében már részesültek támogatásban, akár ugyanazon megvalósítási helyre is.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint február végétől lesz lehetőség.

Ha pályáznának, keressenek itt: novenydoktorkft@gmail.com
Ossza meg Gazdatársaival is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .