Növényvédelmi tudássorozat kiskerteseknek Pálné Dr. Harcsa Mariettától (növényorvos, Növénydoktor Kft.)

2. rész

[/vc_column_text][vc_row][vc_column width=”3/4″][vc_column_text]Az első Mi is az a növényvédelem? című részben azzal kezdtem, hogy a növényvédelem, több, mint permetezés. Ezt a tézist kezdem el kifejteni a következő blogbejegyzésekben, úgy, hogy sorra veszem azokat a növényvédelmi teendőket, amik megelőzik (MEG KELL, HOGY ELŐZZÉK!) a permetezést, tehát a növényvédő szeres növényvédelmi tevékenységet.

1. Agrotechnikai növényvédelem: úgy, mint: talajművelés, helyválasztás, fajtaválasztás, vetés, vetésforgó

A növényvédelem akkor veszi kezdetét a kertben, amikor a telek viszonyait (fény- és talajviszonyok, éves várható csapadékmennyiség- és eloszlás) felmérve megállapítjuk, hova, milyen igényű növény ültethető, majd ennek ismeretében kiválasztjuk a legmegfelelőbb, lehetőleg a főbb betegségekkel és/vagy kártevőkkel szemben ellenálló fajtákat. A fajták környezeti igényeit fontos figyelembe vennünk! Hiába választok a kertembe egy csapadékigényesebb, kötöttebb talajt kedvelő almafajtát például, ha éppen egy alföldi homokos területen van a kertem.

Következő lépésként a vetés, ültetés ideje, mélysége, valamint a megfelelő tőtávolság, sortávolság is megalapozza későbbi sikereinket. A kelés ütemét alapvetően a talaj vetésmélységében uralkodó nedvesség és hőmérséklet határozza meg (időjárás figyelése kontra szokások…). De mindezek előtt tudnunk kell, hogy mi volt a múltban az adott területen. Itt jön képbe a vetésforgó fogalma, amelyet ugyan nagyüzemi gazdálkodás esetén használunk, de házikertekre vetítve is foglalkoznunk kell vele. Egy jól megtervezett vetésforgónak az a lényege, hogy a termesztett növényeket térben és időben előre kidolgozott sorrendben termesztjük.

A vetésforgó kialakítása azért létfontosságú az egészséges kert „életében”, mert ha ugyanazt a növényt, vagy ugyanabba a növénycsaládba tartozó fajokat vetjük évről évre ugyanarra a helyre, akkor egyrészt fellép az ún. talajuntság állapota, másrészt növényvédelmi szempontból az adott növényfaj kártevőit, kórokozóit szaporítom. Gondoljunk csak bele, ha egy fajspecifikus kártevő minden évben megtalálja helyben a kedvenc eledelét, az életfeltételeinek megfelelő életteret, akkor miért állna odébb? A talajuntság pedig azért lép fel, mert hasonlóak a tápanyag- és vízigényei az egy családba tartozó (vagy ugyanazon fajú) növényeknek, ezért, ha egy ágyásba több éven keresztül kerülnek, akkor a talaj tápanyagait és ásványi anyagait egyoldalúan fogják felhasználni.

2. Fitotechnikai növényvédelem: azaz a metszés, ritkítás

Fitotechnikai metszés alatt azt értem, amikor a metszést nem a beteg részek eltávolítására alkalmazzuk, hanem a megfelelően szellős lombkorona kialakítása miatt. Ezért sorolom ide a ritkítást is (például zöldségágyásokban), amikor azért szedünk ki növényeket a sorból, hogy ami marad, az szellős helyen, egészséges térben legyen. Ritkítást végezhetünk gyümölcsfáinkon is (jellemzően az almaféléken, szilvafákon), amikor virágzás után azt látjuk, hogy túlkötött, sok az összeérő gyümölcs. Ilyenkor egyszerűen kézzel válogatunk a gyümölcsök között azzal a céllal, hogy amit meghagyunk az több helyhez, fényhez, tápanyaghoz jusson és emiatt egészségesebb legyen. Másik célja ennek a műveletnek az összedörzsölések, összeérések megakadályozása is. Nem csak a gyümölcsök fizikai sérülését kerüljük el így, hanem a kártevők számára a potenciális búvóhelyet is megszüntetjük. (Például a különböző molyok szeretnek ilyen összeérő gyümölcsfelületeknél berágni.)

Összeérő almáknál gyakori a „berágás” kártétel (fotó: szerző)