Több mint egymilliárd forintot szán idén a földművelésügyi tárca a Tanyafejlesztési programra.

A rendelkezésre álló keretösszegből 500 millió forint fordítható az egyéni, 425 millió forint a közösségi pályázatok támogatására. Háromszáz millió forint a harmadszor meghirdetett zártkerti revitalizációs program megvalósítását szolgálja.

A Tanyafejlesztési programra az elmúlt években mintegy 8,1 milliárd forintot fordítottak, a program hatéves működése során 1691 pályázó nyert támogatást. A program alapvető célkitűzése a tanyán élők életszínvonalának, életminőségének  javítása, valamint a tanyai gazdálkodás megújítása a gazdálkodási feltételek megerősítésével.

A hagyományos alföldi tanyavilágon túl az idén először a Dunántúlra, a Bakonyba, Szentgálra és környékére, valamint Heves megyei járásokra is kiterjed a program. A program kétféle konstrukciót foglal magába, az önkormányzati típusú, helyi közösségek részére kiírt konstrukciókat, valamit az egyéni típusú, tanyai lakosok számára kiírt pályázatokat. Az önkormányzati  konstrukció keretében lehetőség nyílik például a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, vagy a vízminőség vizsgálatok elvégzésére is. Ezeknek a pályázatoknak a támogatási szintje 90, esetenként 100 százalékos mértékű.

Az egyéni típusú pályázatokon elsősorban a tanyasi lakó- és gazdasági épület felújítására, valamint a gazdálkodás feltételeinek javítására lehet  támogatást igényelni. A támogatási intenzitás ezen a területen általában 75 százalék, de a fiatal gazdák támogatási mértéke 90 százalékos mértéket is elérhet. A pályázati kiírások várhatóan május második felében jelennek majd meg, és ez után még 30 napjuk lesz a pályázóknak a felkészülésre. A pályázatokat a források kimerüléséig fogadják.

Forrás: NAK
Ismét indul a Tanyafejlesztési program!

További érdekes cikkek:

Cimke:     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás