A kormány 2020-ig az eddig megszokott módon továbbra is támogatja a dohánytermesztők munkáját Magyarországon – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetsége (Madosz) által szervezett dohánytermesztési nyílt napon pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón.

Mint azt kifejtette, átmeneti nemzeti támogatásként a korábbi, hektáronkénti 600 ezer forint változatlan formában jár a termelőknek. Könnyítésként az eddig feltételként szabott hektáronkénti 1000 munkaóra helyett csak 500 munkaóra bejelentett foglalkoztatási kötelezettséget kell teljesíteniük a termelőknek. A termesztést vállaló gazdák emellett a de minimis (csekély összegű) támogatási formából további 300 ezer forint kiegészítést kaphatnak, így egy hektárra összesen akár 1 millió forintos pénzbeli segítséghez juthatnak.

Mezőgazdasági munkás Virginia dohányt tör a Fejértó Szövetkezet dohányföldjén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó határában 2017. szeptember 8-án. MTI Fotó: Balázs Attila

A következő években a szektor szereplőinek azon kell gondolkodniuk, hogyan lehet biztosítani a megfelelő számú munkavállalót a nagy élőmunkát igénylő termesztéshez.
“Az egész ágazat, illetve a zöldség- és gyümölcstermesztési szektor fő kulcsa az, hogy azt a munkaerő-potenciált, ami jelenleg a közmunkaprogramban rejlik, hogyan tudjuk piaci körülmények között, a mezőgazdasági vagy az agrárszektor számára használhatóvá tenni” – mondta Nagy István.
Bényei Illés, a Madosz elnöke köszöntőjében felidézte, a dohánytermesztés több krízishelyzetet élt át az utóbbi években. 2010 után Európa-szerte csökkent a dohányterületek nagysága, visszaesett az ágazati foglalkoztatás, ami nagy részben a dohánytermesztés uniós támogatásának megszüntetésével magyarázható. A magyar kormány felvállalta a termesztés támogatását, azonban a kedvezőtlen piaci viszonyok, többek között a legnagyobb hazai termeltető és felvásárló, az Universal Leaf Tobacco (ULT) jelentős területcsökkentésre kényszerült 2016-tól. A pillanatnyi helyzet stabilnak tekinthető, jogszabályi tervezeti szinten a támogatás mértéke és feltételrendszere 2020-ig a jelenlegivel mindenben megegyező – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzátette, kedvező momentum, hogy a tervek szerint az ULT hosszabb távon számol a magyar dohánnyal és a hazai érdekeltségű Continental Dohányipari Cégcsoport is erősítené piaci részesedését.
A termelést ugyanakkor nagy mértékben veszélyezteti a munkaerőhiány, aminek az az oka, hogy a közmunkaprogramban foglalkoztatottak körében a szinte munka nélkül megszerzett jövedelemmel szemben nem versenyképes az akár 50 százalékkal magasabb, de kemény fizikai munkával megszerezhető bér – mondta Bényei Illés. Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint a termelők a döntéshozóktól várnak választ piaci helyzetük stabilizálására, és ígéretet a foglalkoztatási problémák megoldására.

Magyarországon ebben az évben 3386 hektárra kötöttek dohánytermelési szerződést a felvásárló társaságok a gazdálkodókkal, amely terület húsz hektárral haladja meg az előző évit. A Virginia-fajtát 2300-2400 hektáron, a fennmaradó területen pedig a Burley-t termesztik.
A betakarítást július közepén kezdték meg a gazdák; a www.madosz.hu oldalon olvasható információk szerint a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. augusztus közepén megkezdte a 2017-es Virginia-dohánytermés felvásárlását. Az idei évjárat a becslések szerint mennyiségben és minőségben is jobb lesz a 2016-os termésnél.

 

Forrás: MTI

 

1 millió forint támogatást is kaphatnak a dohánytermesztők hektáronként

További érdekes cikkek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás